Bringatúra a Zelengorában az Orlovačko-tóhoz

Bosznia-Hercegovina, Sutjeska Nemzeti Park, Zelengora

A Zelengora Bosznia-Hercegovina egyik legszebb hegysége. Mondjuk lehet miből válogatni. Egy biztos, a Zelengora egészen különleges hely, mert 1500 méter felett alig vannak fák. Csak végtelen zöldellő füves mezők – innen a hegység neve – és eldugott tavacskák a csúcsok tövében. A helyiek vendégszeretete pedig egészen mellbevágó élmény. A hegység a Sutjetska Nemzeti Park nyugati fele. Tavaly gyalog jártuk be a nemzeti park másik oldalát. A Maglić tövéből egészen fenségesnek tűnt a szemközti vonulat, ahonnan egy jókora esőt is kaptunk a nyakunkba. Egyértelmű volt, hogy meg kell néznünk közelről is.

Augusztus első vasárnapján vágtunk neki először a zöld hegynek. Első célunk a hegység szívében lévő két szomszédos tó, az Orlovačko és a Jugovo tavak voltak. Több térképet is átnéztünk előtte és kinéztünk egy viszonylag meredek, de nem túl hosszú utat, amire a helyi szállásadónk azt mondta, hogy felejtsük el! Így aztán maradt az R434-as számú bosnyák autóút, ami észak-déli irányban szeli át a hegységet Kalinoviktól Čemernoig.

Čemerno megközelítése

Čemerno apró falu, a Sutjeska Nemzeti Park központjának számító Tjentiste településtől 25 km-re délre található. Az M20-as útról közvetlenül a faluról elnevezett alagút után kell jobbra fordulni és egy rövid emelkedő után érhető el a széles fennsíkon szétszórtan elterülő falucska. Az autót az első házak mellett hagytuk az egyetlen elágazásban (1274 m). Dacára annak, hogy ez egy számozott országút, mindössze az első kilométer aszfaltozott. Onnantól egészen jó minőségű murvás úton lehet haladni, egészen az 1734 méteren lévő hágóig. A gerinctől északra vezető meredek lejtő minősége már más tészta, de erről később.

A túra hossza: 48 km
Kiindulási pont:
Čemerno falu  / 1274 m
Legmagasabb pont: 1734 m
Szintemelkedés: 1120 m
Gyereküléssel közepesen nehéz.
Forrásvíz 2 ponton
Szuper körpanoráma több helyen!

Čemerno

A Neretva forrása felett

Rövid emelkedőt (2 km) követően az út másfél kilométeren egy lankás fennsíkon vezet át. Az első 4500 méteren tehát nagyjából 100 méteres szintemelkedést kell leküzdeni, ami könnyedén teljesíthető. Kicsit meglepődtünk az ezt követő 3 kilométeres lejtmeneten, ami egy nem túl izgalmas erdőn vezetett keresztült . Az út itt egy vékony nyergen kanyarog, melynek nyugati oldala nem kisebb hírességet rejt, mint a Neretvát. Oda úton csak sejtettük, hogy hol eredhet Hercegovina legfontosabb folyója, a forrást jelző táblát csak visszafelé vettük észre. A forrásból ugyanakkor semmi sem látszik, sötét bükkös rejti a hegyoldalban.

A lejtőzés 1215 méterre vitt le minket, azaz az első közel 8 kilométer megtétele után jó hatvan méterrel lejjebb voltunk, mint induláskor. Ez persze nem túl sok, de azt éreztük, hogy visszafelé megnehezíti majd a dolgunkat. A hágóig vezető 13 kilométeres emelkedő valójában tehát itt veszi kezdetét. A szintrajz alapján látható, hogy az emelkedés nem teljesen egyenletes. Az első 1000-1200 méter nagyjából 10%-os meredekségű, majd kicsit kienged, de a csúcs előtti 3 kilométeren ismét közelíti a 9-10%-ot.

Az első látványos kilátópont

Tekergés a szűkülő völgyben

Az út továbbra is fák között vezetett, de a kaptató után elnyertük a jutalmunkat és szép körpanorámában volt részünk. A nyereg nyugati oldalán a Neretva forrásának völgyére, keletre pedig a Zelengora éles szurdokvölgyére (Jabuka-völgy) és a felette magasodó csipkés csúcsokra nyílt kilátásunk. A völgy bejáratával szemben pedig a Volujak tekintélyt parancsoló tömbje zárta a láthatárt.

Rövid pihenőt követően hétvégi házak között tekertünk tovább. A többségük új, vagy szépen felújított. A házakhoz tartozó kilátás pedig egészen elképesztő. Nagyjából 1300 méteres magasságban (11 km) jól kiépített forrást találtunk. Feltankoltuk a kulacsokat és tekertünk tovább, ezúttal már a Jabuka-völgy egyre jobban szűkülő felső felének oldalában. Az általunk korábban kinézett meredek bekötőútnak viszont nyomát sem nagyon leltük, így megnyugodtunk, hogy a hosszabb út volt a biztosabb. Az emelkedő 13,5 kilométerig nagyjából 7%-os. Itt egy lankásabb szakasz következett, ahonnan már helyenként szép kilátás nyílt a völgyre.

A Jabuka-völgy középső szakaszán, az R434-as úton

Pihenő a Bregoč zöld csúcsa alatt

Egy laposabb mező szélén, ahol jobbra patak kanyargott a bokrok alatt, balra pedig a zöldellő hegyek látszottak, ismét megpihentünk. Ez már a völgy legfelső szakasza volt. A kis ér a Jabuka-völgyet mélyen kivájó Jabusnica-patakot tápláló vízfolyások egyike. A pihenő után egy rövid, de meredek erdei szakasz következett, majd három kanyar múlva kiértünk a zöld mezők szélére (18 km). Az út mindkét oldalán apró házak és kertek sorakoztak, egy magányosan legelésző tehén ritmusos kolompolása hallatszott. Visszafelé pillantva feltárultak a szemközti hegyek és a völgy felső szegletét szegéjező sziklák a jobb oldalon, a völgy másik fele felett pedig ott magasodott a Bregoč zöld csúcsa, ami a Zelengora legmagasabb pontja (2014 m).

A komolyabb mászás ezután indult. Az út két nagyobb kanyart írt le, mellettünk pedig egy helyi pásztor állt meg kettes Golfjával, hogy az úton gyorsan feltűnő kígyókra figyelmeztessen. Megköszöntük a kedvességét és nyomtuk a pedált tovább, egészen a csúcs közelében lévő kunyhóig, ahonnan három jókora kutya rohant felénk. A ház mellett karámba zárt birkanyájat védték. Itt, 1700 méter közelében meglehetősen nagy élet volt: birkanyájak, lovak, apró pásztorházak, áfonyát szedő helyiek. A felfelé sehogy sem akart elfogyni.

Pompás panoráma a hágónál

Végre elértük a hágót és feltárult az északi oldal füves oldala, körben gyönyörű csúcsokkal, melyek közül a Strog (1821) meredeken ívelt kúpja volt a legközelebbi és leglátványosabb. Az út mélyen csapódott le a tavak irányába és a víz alaposan kimosta, főleg az alsó szakaszán. Lejtmenetben nagyon észnél kellett lenni, főleg a látványosan kanyargó út alsó, meredek szakaszán. A 24. km-nél elértük a romos hegyi menedékházat. Itt balra letérve a Jugovo-tóhoz lehetett volna eljutni, mi ezt idő hiányában sajnos ki kellett hagyjuk. A házat jobbról kerülve az út közvetlenül az Orlovačko-tóhoz vezet – illetve tovább Kalinovik irányába.

Előbb megkerestük a tó déli oldala felett húzódó erdőfoltnál lévő forrás, majd rövid pihenőt tartottunk az Orlovačko-tó mellett. Szedtünk némi áfonyát, majd hazafelé indultunk.

Lefelé az R434-es úton, az Orlovačko-tó felé

Kalandos visszaút, kedves szerbekkel

A hágó felé vezető alámosott, meredek emelkedő nem esett túl jól felfelé, ráadásul többször félre kellett állnunk, mert a legtöbben ekkor indultak el hazafelé terepjárókkal, quadokkal, de sima személykocsikkal is. A sofőrök gyakran gyerekek voltak. Normál autóval Čemernotól a hágóig kényelmesen és biztonságosan lehet közlekedni, de az északi oldalt nem javasolnám, csak a bátrabbaknak.

Nem volt olyan autó, melyből ne integettek, köszöntek volna. Kicsit furának is tarthatták, hogy egy egy év körüli gyerekkel a gyerekülésben bringázunk a hegyek között, mert többen fotóztak minket. Az egyik terepjáróban egy idősebb házaspár utazott három kislánnyal és egy fiatalabb férfival. A hegyről lefelé többször találkoztunk velük, mert hol megelőztek, hol megálltak valamiért és mi hagytuk le őket. Fotó minden egyes alkalommal készült rólunk. Nem igazán értettük, hogy miért állnak meg folyton, de aztán ez is kiderült.

A Neretva forrásának közelében, ahol a kellemetlen emelkedővel kellett megküzdenünk, ismét találkoztunk. Előbb Eszternek, majd nekem ajánlották fel, hogy Esztert és Ferdinándot szívesen leviszik a hegyről. Szerbek voltak és egy szót sem beszéltek egyéb nyelven, mi pedig szerbül nem tudunk, így némi mutogatással megállapodtunk. Eszter beült a kocsiba, én pedig a fiatal férfival feltekertem az utolsó emelkedőn. Kiderült, hogy ő az idősebb házaspár fia, a gyerekek pedig az unokák. A lányok anyukája Belgrádban van, a gyerekek pedig itt a nagyszülőknél vakáción. A hölgy elmesélte, hogy harcolt a délszláv háborúban.

Fény derült a meg-megállás okára is, mert a csomagtartó telis-tele volt mindenféle növényekkel, amikből teát készítenek. Mi is kaptunk egy jó nagy adaggal, majd elbúcsúztunk egymástól. Még bőven sötétedés előtt elértünk a kocsihoz. Némi izgalmat okozott, hogy a szállás felé tartva az egyik rövidebb alagútban négy tehén ballagott hazafelé. Szerencsére a szemközti sávban mentek, de így is figyelmeztető fel volt, hogy a bosnyák alagutak váratlan veszélyeket rejthetnek.

Összegezve

A túra hossza 48 km, a teljes szintemelkedés 1100 méter. Az útvonal nem megerőltető, mindenkinek ajánlom, aki a Zelengorával szeretne ismerkedni. Az úton több helyen van vízvételi lehetőség, épített forrásokból. A hegytető közelében vigyázni kell a nyájakat őrző kutyákkal, a fűben pedig viperák lehetnek, úgyhogy óvatosan!