Négy csúcs túra az Északi-Velebit Nemzeti Parkban

Horvátország, Sjeverni Velebit Nemzeti Park, Velebit

Ha már túl vagyunk a kötelező körökön és megcsodáltuk a zavižan-i panorámát délelőtt, délután és este, akkor érdemes a Sjeverni Velebit Nemzeti Park déli szegletében is körülnézni. Kis területen megkaphatunk mindent, amit a hegység ezen szeglete kínál: rövid, de meredek kaptatók; sziklás ösvények; csavarodó törzsű, mesebeli bükkösök; füves csúcsok nagyszerű körpanorámával, és persze a medvék nyomai mindenütt. Ugyanakkor ez a vidék jóval csendesebb, mint a nyaranta turistáktól zajos Zavižan és a Premužić hegyi ösvény. Az alább ismertetésre kerülő túrát kétszer jártuk végig, azzal a különbséggel, hogy az utolsó csúcsról két eltérő útvonalon jutottunk vissza a kiindulási ponthoz. De erről a későbbiekben lesz még szó.

Ha pontos akarok lenni a túra csak épphogy érinti a nemzeti park hivatalos területét, szinte végig annak határain túl vezet. Ám ez semmit sem von le a terület értékeiből, már csak azért sem, mert a csúcsokról igazán izgalmas kilátás nyílik a környező vidékre. A flóra és a fauna pedig ugyanaz, mint néhány száz méterrel északabbra.

A kiindulópont megközelítése

A túra kiindulópontja a Mrkvište turistaház (1276 m). A házhoz Krasnoból lehet eljutni. A keskeny és meglehetősen kanyargós út 20 km hosszú. A krasno-i fűrészüzem mögötti elágazásnál a Štirovača-völgy irányába kell fordulni. Az út hosszan emelkedik és a hegy oldalában számtalan kanyart ír le. Nagyjából fél távnál szép kilátás nyílik a hegységre, majd a nemzeti parkon átvezető murvás bekötőúthoz jutunk, melyet tábla jelez. Néhány kilométert követően egy bájos turistaház (Careva kuća) következik, ahonnan a Veliko Lubenovac mező felé indul makadámút. Kerékpárral már azt is bejártuk és sikerült is összefutni egy medvecsaláddal. Most azonban maradunk az aszfalton és a Veliki Kozjak csúcs tövében további kilométerek következnek, majd a már említett Mrkvište turistaház. Itt könnyen lehet parkolni.

Az út innen meredeken fut a Štirovača-völgybe, mely a Sjeverni Velebit egyetlen olyan pontja, ahol kiépített forrást találunk. Aki a túra végeztével szomjas lesz, arra még három kilométer vár a műúton lefelé kanyargó szerpentinen – legalább egyszer akkor is megéri megnézni, ha maradt vizünk. A turistaháztól az Alan-hágó irányába indul jó minőségű murvás út. A négy csúcs túra kiindulópontját a kereszteződésnél kell keresni a fák között.

A túra hossza: 14.2 km
Alan felé vissza: 15,8 km
Kiindulási pont:
Mrkvište turistaház  / 1276 m
Legmagasabb pont: 1605 m
Szintemelkedés: 440 m
Közepesen nehéz túra gyerekkel
Vízvételi lehetőség nincs!
Körpanoráma több helyen

Kilátás a Štirovača-völgy irányába

Aki extra látványra kíváncsi és ezért még némi áldozatra is hajlandó, annak szívből ajánlom a Javornik csúcs oldalában lévő kilátóhelyet. A Mrkvište turistaház mögött indul a jelzett út, melynek első szakasza lankás erdészet út. Egy aprócska rét után a helyzet sokat durvul, mert a hegymenet meglehetősen fárasztó. A táv mindössze 900 méter, az emelkedés 130 méter de ennek java az utolsó 200-250 méterre esik. Aki azonban felér, annak feltárul a zöldellő Štirovača-völgy. Tisztán látszanak a források körül épült házak és kis tisztás. Nincs körpanoráma.

Csavart törzsű bükkök között vezet az út

Vágjunk is neki az útnak!

A túra legkegyetlenebb része pont az elején következett. A kereszteződéstől az út előbb lankásan vezetett át egy magas bükkösön, majd néhány száz méter után az ösvényt keresztezte egy erdészeti út. Ez a terület nem része a nemzeti parknak, így van fakitermelés. Ennek nyomait viseli a hegyoldal ezen része. A kereszteződést követően a turistaút a favágók által használt utat követte, meglehetősen meredeken. A letermelt erdő sosem szép látvány, ám annyi haszna mindig van, hogy kilátást enged a túrázóknak. A kaptatón felfelé mi is ízelítőt kaptunk a Štirovača-völgyből és ráláttunk a Javornik-csúcsra is. Azonban hamarosan az fakitermelők által használt út balra fordult, mi pedig a jelzett út pedig szerpentinné szelídülve vezetett tovább a még érintetlen bükkösben.

A túra első csúcsáról (Šegotski Tadijevac 1494 m) nincs kilátás, ám így is jóleső érzés volt kicsit kifújni magunkat a jelzett elágazásnál. Az út innen tovább vezet egy barlang irányába. Ezt most kihagytuk és balra indultunk a Mali Golić gerince felé. Az ösvény hol lefelé, hol kissé emelkedve kanyargott a gerincen. A terep innentől nem volt könnyű, hiszen az úton jókora köveket és gyökereket kellett kerülgetni. Az elágazástól nagyjából száz méterre apró tisztást találtunk, ahol a család minden tagja kifújta magát. Volt némi kilátás is, bár az igazi látnivalókat a következő csúcsok kínálták.

Az ösvény követi a gerinc vonalát, bár néha kicsit logikátlannak tűnt. A gyerekek néhol úgy érezték, hogy találtak egy rövidebb utat, de ez csalóka. Nem érdemes letérni a jelzett útról, mert veszélyes sziklaformációk vannak mindenfelé.

Az első körpanorámás csúcs

A Mali Golić-ot három kilométer megtétele után értük el, kissé váratlanul. Odafelé többször hittük azt, hogy most már biztosan kiérünk az erdőből, ám újabb és újabb kanyarok következtek. A látvány azonban kárpótolt minket. Az 1577 méter magas Mali Golić-csúcs közvetlenül az Alan-hágó felé vezető út fölé magasodik. Fentről az út nem látszott, minden más azonban tökéletesen. Egészen közelről láthattuk a Veliki Kozjak vadregényes tömbjét, amelynek oldalában terveztük a visszautat a második mászás alkalmával. A távolban pedig jól kivehető volt a Goljak-csúcs kúpja és a közvetlenül mellette magasodó Veliki Golić.

Szemben a Veliki Golić, jobbra tőle a Goljak

Rövid pihenőt és nézelődést követően előbbi felé vettük az irányt. Az első száz méteren az ösvény sziklák, törmelékes szakaszon keresztül vezetett. Nem volt könnyű az éles köveken egyensúlyozni. Ezt követően az út kissé ereszkedett és meglehetősen egyhangúan kanyargott a gerinc peremén, érdemi kilátást nem kínálva. A negyedik km után az ösvény egy hurkot leírva kerülte meg a Mali Golić északi peremét, majd a terep kissé kiszélesedett és egy igazán mesebeli bükkösbe vezetett. Itt mindig lehet találni medveszart, pontosan a turistaút közepén.

A nagyszerű Goljak-csúcs

Az újabb emelkedőt egy várfal romjaira emlékeztető sziklacsoport jelezte. Ez már Goljak oldala (5. km)! Az erdőt továbbra is apró növésű bükkök alkotják. A gyönyörű ligetszerű erdő éppoly hirtelen szakadt meg és váltott a terep füves, meredek hegyoldallá, mint az előző csúcs esetében. A nagyságrendek azonban mások. A Goljak ugyan alig magasabb (1605 m) a kis Golić-nál, területe és vulkánszerű csúcsa jóval nagyobb. Gyönyörűen uralja a környező tájat. A Sjeverni Velebit Nemzeti Parkban megannyi nagyszerű körpanorámát nyújtó pont van. A Goljak azonban elhelyezkedéséből adódóan különleges. Északra jól látszanak innen a sziklásabb területek (Hajducki kukovi, Rozanski kukovi), a Veliko Lubenovac mező. A tenger felé egészen közelinek hatnak az Alan-hágó feletti hegyek. Jól látszik innen a hágóút is. Dél felé pedig a Velebit egészen más arcát mutatja: a végtelen erdőséget. A távolban pedig a Paklenica Nemzeti Park legfontosabb csúcsai is jól azonosíthatóak.

Ez már a Goljak teteje

A Mali Golić és a Goljak csúcson is átestünk a kötelező pecsételésen, majd a Veliki Golić felé indultunk. Az út meredeken zuhant alá, a füvön óvatosan kellett menni. Első itt jártunkkor Natival a hátamon seggre is estem. Nem volt kellemes érzés, aminek hangot is adtam. Ekkor vettük észre, hogy a Goljak és a Veliki Golić közti apró nyereg alsó felén hihetetlen jó a visszhang! Az út két oldalán egy-egy töbör van, talán ennek köszönhető a jelenség.

Alig jelzett levezető út

A Veliki Golić valóban nagyon közel van a Goljakhoz. Nevével ellentétben ez az alacsonyabbik Golić, mindössze 1550 méter magas, és az út innentől gyakorlatilag végig lejt. Az ösvény továbbra is egy füves gerincen vezetett át, miközben enyhén kanyarodott északi irányba. Sajnos a jelzések itt meglehetősen hiányosak. Első alkalommal azt terveztük, hogy a jelzést követve gyorsan leérünk majd az alan-i murvás útra. Az elágazást azonban nem találtuk így követtük a kijárt utat, legalábbis azt hittük. A jelek azonban elfogytak, az irány pedig egyre inkább eltért attól, ahová ki akartunk jutni.

Korábban bringával bejártuk a Veliki Lubenovac és Alan közti szakaszt, így tudtuk, hogy ez alattunk van közvetlenül, valahol az erődben. Így aztán toronyiránt indultunk el. Talán száz méter bóklászás után rá is leltünk a jelzésre, mely a fák között jobban követhető. Ezen a részen tehát nagyon óvatosnak kell lenni! Első alkalommal közel egy órát jártunk fel s alá a Veliki Golić oldalában, mire ráleltünk az útra. Másodszor már nyilván könnyebb volt. Ekkor vettük észre, hogy a fűben vannak festett botok, ezek azonban mászáskor sokkal jobban látszódnak a térdig érő fűben, mint a lefelé ereszkedéskor.

Ha megvan a jelzés, onnantól alig 10 perc a murvás út (Grebalište), mely a Careva kuća-tól indul, és a Veliko Lubenovac mező érintése után az Alan-hágóra vezető útra csatlakozik. Innen a túraleírás is ketté válik.

Szemben a Mali Golić, a mi utunk a szép magányos bükk mellett vezetett

Visszaút az Alan-hágó felől

A // Első alkalommal balra fordultunk és a köves úton másfél kilométert tettünk meg, mire elértünk az Alan felé vezető úthoz. Innen újra balra fordultunk és az autók által is használt úton újabb 700 métert haladtunk a hágó fontos elágazásáig. A Mrkvište turistaház megközelíthető a köves úton is, mely a völgy északi oldalában fut. Mi arra már jártunk bringával, ezért a turistautat választottuk, mely hamarosan egy jókora fenyvesbe vezetett a völgy déli oldalában. A következő 3,5 km meglehetősen egyhangúnak tűnt. A fák között itt-ott láttuk a szemközti oldalt. Mielőtt újra csatlakozott volna a két út, egy marhalegelőn vágtunk át, majd következett az utolsó, nem túl izgalmas szakasz a murváson. A visszaút errefelé közel 8 km.

A füves mezőn alig látni jeleket, a bal oldalon lévő erdőfolt felé kell lemenni a hegyről

Visszaút a Kozjak-hegy tövében

B //  Másodszor rövidebb utat akartunk választani. A kereszteződésnél jobbra fordulva az út igazán könnyűvé vált és gyorsan tudtunk volna haladni, ha nem lett volna mindenütt vad málna. A gyerekek állandóan megálltak. Úgy másfél kilométert követően elágazáshoz értünk, itt jobbra fordultunk, a Obli kuk, Veliki Kozjak csúcsok irányába. A balra vezető út vezet Veliko Lubenovac felé. A jelzés hol az erdészeti utat követte, hol átvágott az erdőn, lerövidítve a távolságot. A legizgalmasabb levágás 2400 méternél következett. Jobb kéz felől jól láttuk a Goljak fölénk magasodó kúpját, amikor elmerültünk a vadregényes erdőben. Meglehetősen sok volt a medveürülék. Az út előbb meredeken felfelé vitt, majd még meredekebben lefelé a Kozjak alatti vadászházhoz (10. km.). Takaros kétszintes ház, grillezővel és egy régi tekepályával – legalábbis annak gondoltuk a beton monstrumot. Meglehetősen tájidegen volt az összhatás.

A következő szakaszon a málna nem lett kevesebb. Az út továbbra is ereszkedett, de rájöttünk, hogy a rövidítések nehezebb terepen visznek, mint a murvás erdei út. Az utolsó szakaszt, azaz a völgy végét, szerpentin jelezte. Ennek az alján értük el az aszfaltozott utat. Itt volt túránk 12. kilométere. A társaság nagyobbik és fáradtabbik felét hátrahagyva a kocsiért indultunk Rebekával. A Mrkvište turistaház további 2 km volt.

Összegezve: a túra 14-15 kilométeres hosszával nem számítana különösen megterhelőnek. Azonban a terep nem könnyű gyerekekkel. Nyáron ügyelni kell arra is, hogy a kitett csúcsokon könnyű leégni, és gondoskodni kell elegendő vízről is.