Közép-Velebiti körtúra Baške Oštarije-től délre

Horvátország, Közép-Velebit, Velebit

A Velebit középső részén tett látogatásunk második napján a Baške Oštarije-től délre lévő csúcsokat másztuk meg, melyek igen jól látszottak a Ljubičko brdo-ról az előző napon. Némi mérlegelés után úgy terveztük, hogy két csúcsot fogunk megmászni, az 1241 méter magas Sladovačko brdo-t és a valamivel magasabb Veliki Sadikovac-ot. Mindkettő közelebb van a tengerhez, mint a Dabarski kukovi sziklás csúcsai, így igazán remek kilátásban reménykedtünk.

 

Az autót ezúttal a Velebno szállótól kőhajításnyira, az út túlsó felén lévő parkolóban hagytuk. Innen indult a régi Tereziana-út Karlobag felé. A parkolóban a Velebit Naturpark egy kis bódét üzemeltet, ahol térképet pólókat és egyéb emléktárgyakat lehet vásárolni – egy kicsit talán borsos áron. A parkoló részben a Hostel Baške-hez tartozik, mely kedvelt szálláshely a Premužić-túraút déli végén. A Hostel mellett kis farm is működik, ahol remek helyi készítésű sajtokat lehet venni – jó áron.

kk_sadikovac

A túra hossza: 8 km
Kiindulási pont:
Baške Oštarije / 910 m
Legmagasabb pont: Veliki Sadikovac / 1286 m
Szintemelkedés: 450 m
Könnyű túra, a Veliki Sadikovac oldalában sziklás szakasszal, szép körpanorámával.

A velebiti sífelvonó, a lábai között a Velebno Hotel, szemben a Ljubičko brdo tömbje

A velebiti sífelvonó, a lábai között a Velebno Hotel, szemben a Ljubičko brdo tömbje

Irány a Sladovačko bdro!

A Sladovačko brdo-ra vezető út a tehenészet mellett ágazott le a Tereziána-útról. A széles, köves erdei út a helyi sípálya (ilyen is van, illetve volt a Velebitben, nem messze a tengertől!) melletti erdősávban kúszott felfelé, egészen a sífelvonó gépházáig, ami meglehetősen lerobbant állapotban volt. Innen már egy vékony erdei ösvény vezetett fel az 1110 méteren lévő apró hágóig. Itt megreggeliztünk, majd a négyes elágazásnál balra fordultunk. A kellemesen emelkedő bükkerdőben negyed óra alatt elértük a hegycsúcs felső, füves szakaszát. Itt már éreztük, hogy jóval szelesebb nap lesz, mint az előző. Az 1241 méter magas csúcs Baške Oštarije-ből gyorsan elérhető, tehát annak is megéri az egy órás mászás, aki a tenger felé tart, vagy onnan jön vissza, és egy kis hegyi levegőre vágyik. A körpanorámát nem zavarja semmi, legfeljebb a szárazföld felől süvítő szél.

Kemény kaptató a Sadikovara, szember a Kiza és a Grabar csúcsok

Kemény kaptató a Sadikovara, szember a Kiza és a Grabar csúcsok

A hegy peremén

A lefelé vezető út szélnek kitett erdőben és sziklagyepen át kanyargott, szemben pedig folyamatosan látszott a következő csúcs, a Veliki Sadikovac. A két hely közti nyergen egy murvás erdei út keresztezte a turistautat. Innen meredekebb és sűrűn benőtt ösvény kanyargott felfelé, fokozatosan balra tartva. A 3. kilométernél csatlakozott a mi utunkba a Baške Oštarije nyugati végéből induló csapás. Az elágazástól nem messze remek kilátás nyílt a völgyre és a Veliki Sadikovac meredek nyugati falára.

A gerincen felfelé haladó út sziklás terepen vezetett. Az erdőből kiérve érintettük Ivan Možar Moca hegymászó emléktábláját, majd a néhány perccel később fent is voltunk a hegy tetején, amely a Ljubičko brdo-hoz hasonlóan inkább egy keskeny és széles perem, mint egy magaslat. A nagy különbség, hogy ennek a hegynek a szárazföld felőli oldala jóval meredekebb, sziklásabb, mint a Ljubičko brdo-é. Ahogy felértünk, megcéloztuk a peremen túlsó felén lévő kőrakást. Útközben láttunk egy mély víznyelőt, valamint megtaláltuk a fűben a lefelé vezető ösvényt, melyen a visszautat terveztük. Előbb azonban még fújtunk egyet a kőrakás tövében és megcsodáltuk a körpanorámát (1286 m, 3.8 km). Különösen a szemközti Konjevača ikercsúcsai tetszettek, melyeket eredetileg ezen a túrán szerettünk volna megmászni, de látva, hogy milyen sokat kell lefelé, majd felfelé menni, már a térkép alapján elvetettünk. Talán gyerekek nélkül egyszer megmásszuk majd.

Pihenő a Veliki Sadikovac kőrakásának tövében

Pihenő a Veliki Sadikovac kőrakásának tövében

A Mali Sadikovac csúcs és a visszaút

A Konjevača-csúcsok helyett elindultunk a füves nyereg felé, mely a Veliki Sadikovac és Mali Sadikovac csúcsokat közi össze. Utóbbi magaslat ránézésre nem kínált több látványt, mint a nagy testvér, de a kihívás kedvéért az öt éves Natáliával még felfutottunk rá. A sziklás ösvény nem volt egyszerű terep, ám nagyjából negyven perc alatt oda-vissza megjártuk. Útközben szedtünk néhány szép vargányát, melyek mellé a későbbiekben, a Sladovača-nyereg felé ereszkedve is találtunk néhányat.

A lefelé vezető út egy igen szép bükkerdőben vezetett, a kavicsos erdei utat többször kereszteztük és fél óra elteltével már a nap folyamán megmászott első hegy lábánál jártunk. A Sladovača-nyeregnél elértük a Velebiten is keresztülvezető Via Dinarica „Fehér útvonalát”, és egy rövid kaptató után megtaláltuk azt a négyes elágazást, ahol reggeliztünk. Innen jobbra a Sladovačko brdo felé vezet az út, balra a Tereziána-útat keresztezve az Ura-hágón lévő emlékműhöz lehet jutni (Kubus), mi azonban a szemközti utat céloztuk meg, melyen gyorsan leértünk az autóhoz. A tehenészetben még vettünk néhány kiváló sajtot és joghurtot.

Első pillantásra ez a túra nem túl megterhelő. Hossza mindössze 8 km, a szintemelkedés is csak 450 méter, mi mégis elfáradtunk, hisz két nappal korábban a Plitvicei tavakat jártuk körbe, előző nap pedig a Dabarski kukovi vidékével ismerkedtünk. A Közép-Velebitnek ez a része kevésbé sziklás, a nagyszerű kilátást nyújtó szél koptatta csúcsok között nagyszerű erdők vannak. Szélből nekünk is jutott bőségesen ezen a napon. Vízről itt is gondoskodni kell, mert forrás nincs.

bijele stijene map

Kapcsolódó honlapok: croatia.hr