Dabarski kukovi körtúra

Horvátország, Közép-Velebit, Velebit

A Velebit déli és északi részét, azaz a két nemzeti park vidékét meglehetősen jól ismerjük. Mindkét helyen többször jártunk már, azonban a hegység középső részét mindössze egyszer ejtettük útba, a tengerpartról hazafelé, kíváncsiságból. Már akkor megtetszett a Karlobagtól felfelé kanyargó út, majd a hágó fennsíkja Baške Oštarije falu mellett, és persze a Gospić felé vezető vadregényes völgy, melynek oldalába először Mária Terézia uralkodása alatt vágtak utat.

A szállással nagy szerencsénk volt. Egy kicsiny, ám igen hangulatos faházat béreltünk Brušane faluban, nagyjából félútra Gospić és Baške Oštarije között. A Spirit of Velebit elnevezésű víkendház 2020-ban készült el és a falucskától majdnem egy kilométerre áll, a hegyek lábánál. A háztól Baške Oštarije nagyjából fél óra alatt volt elérhető.

Baske Ostarije-ből a Ljubičko brdo-ra

A kocsit az egykor szebb napokat látott Velebno szálloda parkolójában hagytuk és Ljubičko brdo felé vettük az irány. Egy rövid szakaszon az autóút mellett kellett haladnunk, mivel járda nincs. Az út a Lika-régiót és a tengerpartot összekötő kevés hágóút egyike, ezért a forgalom meglehetősen nagy, óvatosnak kell tehát lenni. A nemrégiben kiépített és igen jól táblázott tanösvény a Sv. Elizabeta (Szent Erzsébet) kápolna mellett indult. Innen az út első kilométere részben a faluban, részben a hegy lábánál kanyargott. Az út mellett patak csörgedezett és a karsztos mezőről hamarosan egy árnyas útra értünk, melyet két oldalról szép tölgyek szegélyeztek.

kk_kiza

A túra hossza: 11 km
Kiindulási pont: Baške Oštarije / 910 m
Legmagasabb pont: Ljubičko brdo / 1320 m
Szintemelkedés: 540 m
Családdal közepesen nehéz, néhol meredek, másutt sziklás szakaszokkal.
Vízvételi lehetőség csak Stupačinovonál.

A tanösvény kezdete a kápolnánál

A tanösvény kezdete a kápolnánál

A Ljubičko brdo felé vezető kemény kaptató alját 950 méteres tengerszint feletti magasságban értük el. Letértünk a murvás útról és nekivágtunk a meredek erdei ösvénynek. Sajnos kihagytuk a Filipov kuk tövében megbújó festői forrástavacskát (Crno Vrilo). A táblákon nem jelezték egyértelműen, hogy érdemes lenne megnézni, minden a Filipov kuknál található sziklamászóhelyről szólt. Sebaj, lesz miért visszajönni!

A Ljubičko brdo-ra vezető út egyenletesen és meredeken emelkedett, és viszonylag gyorsan elértüt az erdőhatárt. A hátunk mögé pillantgatva már az erdőből is látszott a szemközti hegyek zöld koszorúja, de az igazán fenséges panoráma csak akkor tárult a szemünk elé, amikor elértük a hegy füves gallérját – 1150 méteres magasságban, nagyjából 2.2 km megtétele után.

A mászás semmivel sem lett könnyebb, az ösvény ugyanakkor továbbra is jól táblázott volt. A csúcs felé vezető ösvényhez hamarosan csatlakozott a Filipov kuk felől induló út. A hegycsúcs sziklás pereme egyre közelebb került, mögöttünk pedig feltárult az Ura-hágó teljes szépsége. Elérve a Ljubičko brdo gerincét, az út szinte vízszintessé szelídült. Már messziről látszott a csúcs legmagasabb pontját jelölő oszlop, mely egykoron minden bizonnyal egy kereszt volt. A gerincről mindvégig élvezhető volt a fantasztikus panoráma. Balra az Ura-hágó szélét jelző Kubus, majd a Baške Oštarije és a felette magasodó csúcsok. A távolban a Velebit déli magaslatait is láttuk. Tovább fordulva pedig a Lika-régió megkapó látványa tárult elénk. Egy valami azonban innen egyáltalán nem látszott, a Dabarski kukovi csipkés gerincéhez még el kellett jutnunk. Előtte azonban még szusszantunk egyet a Ljubičko bdro 1320 méter magas csúcsán (2.5 km)

Kiérve az erdőből a meredekség nem csökken

Kiérve az erdőből a meredekség nem csökken

Ahonnan már látszik a Dabarski kukovi

A következő szakasz volt a túra legnehezebb része. A hegytetőről lefelé induló út első száz métere egy bokros részen vezetett keresztül, de hamarosan kiértünk a hegy éles, felgyűrődött peremére, ahol meredeken megdőlt kőlapokon kellett egyensúlyozni. A szél kissé feltámadt, Hanna kalapját messzire fújta, a jobbra tátongó mélység felé. A sziklákon továbbra is jól láthatóak voltak a jelek. Rövid mászást követően kiértünk arra a magaslatra, ahonnan már látszott a Dabaski kukovi gerince, melynek el sziklaszirtjét épp az imént kerültük meg (Bozin kuk). Szemben ott sorakoztak a Grabar, a Kiza, a Žuti Kuk, a Široki Kuk és a legtávolabbi Bačić kuk sziklaormai.

Nézelődésre azonban kevés időnk volt. Az út a sziklafal oldalában folytatódott. Óvatosan kapaszkodva ereszkedtünk lefelé a Medvjeđi kuk tövéhez. A sziklás szakaszt magunk mögött hagytuk, az út lassan kisimult. A Medvjeđi csúcsra nem másztunk fel, közvetlenül alatta készítettünk egy csoportképet és leereszkedtünk az erdőben a völgyben kanyargó murvás úthoz (4.2 km, 1140 m).

Innen tempósabban haladhattunk. Utunk hol szép bükkerdőben, hol sziklás partoldalban vezetett. Szedtünk egy nagy csokor vad oregánót.  Közben egyre közelebb értünk a sziklákhoz, majd elértük a Kiza és Grabar csúcsok felé induló elágazást. Itt vizet szerettünk volna meríteni a Kamenica nevű apró forrásból, de a nyár végi melegben nem igazán csordogált, a zöld algás állott víz nem tűnt fogyasztásra alkalmasnak. A gyerekek úgy döntöttek, hogy nem kíváncsiak a Kiza csúcsára. Attól tartottak, hogy hasonlóan nehéz sziklamászás következik, amit víz hiányában inkább kihagytak volna.

Feltárul a sziklás gerinc

Feltárul a sziklás gerinc

A Kiza megmászása

Körbe nézve az aggodalmuk érhetőnek tűnt. Amerre az ösvény elindult, csak magas sziklafalak látszottak. Egyedül vágtam neki, magamhoz vége a maradék víz nagyobbik részét. A tábla fél órás mászást jelzett. Hamarosan kiderült, hogy a család többi tagjának félelme alaptalan volt. Az út megnyugtatóan könnyen kanyargott a Grabar csúcs alatti erdőben. A meredeksége elmaradt a Ljubičko brdo brutális kaptatójától. Negyedórás mászást követően pedig elértem a Grabar felé tartó elágazást, majd az erdőből kilépve elértem a gerinchez. Az út jobbról kerülte meg a sziklafalat, és csodálatos sziklaalakzatok között vezetett a Kiza tetejére (1274 m, 7 km).

A Kiza csúcsáról is nagyszerű a kilátás, bár ezen az augusztus végi délutánon kissé párás volt a levegő. Készítettem néhány felvételt, majd úgy döntöttem, hogy nem az ismert úton, hanem a Premužić-túraút felé vezető ösvényen megyek le a Kiza-ról. Az első száz méteren a tájékozódás nem volt könnyű. A sziklák labirintust alkottak, néhol a jel is elveszett. Ez azért volt furcsa, mert a horvátországi túrahelyszíneink közül eddig ezen a környéken voltak a legjobbak a táblák és a jelzések. Itt nem csak sziklákra, fákra festett jelek voltak, hanem újonnan kihelyezett táblák is, melyeken általában stimmelt a szakaszra becsült időtartam is (akár Ausztriában).

Némi keresgélést követően én is megtaláltam a helyes irányt. Előbb elkerültem egy jókora víznyelőt (1200 m), majd kiértem a hegy kies oldalára, ahol gyorsan lehetett lefelé haladni. Szemben csillogott az Adria és látszottak a hágót keresztül-kasul szabdaló utak. A hegyről leérve, a 8. kilométernél csatlakoztam a Premužić-túraút felé vezető kavicsos útra.

A fennsík felé kitekintve a Kiza csúcsáról

A fennsík felé kitekintve a Kiza csúcsáról

Utolsó szakasz – át a fennsíkon

Az utolsó három kilométere már a fennsíkon vezetett. A murvás út egy csinos esőbeálló mellett kanyarodott a Baške Oštarijerészét képező Stupačinovo házai felé. A házak után egy kiépített forrás volt, csappal és egy táblával, melyre arra hívta fel a figyelmet, milyen fontos errefelé a víz. Itt kellett volna találkoznom a család többi tagjával, de ők a pár méterre lévő elágazásnál nem vették észre a forrást, így tovább mentek. Egy bő kilométeres aszfaltos szakasz után az út balra tartott, majd egy időszakos vízfolyáson át levágva az utat ismét az aszfaltra vezetett. Innen már hallatszott a főút és látszottak a közeli házak. A Velebno Hotel parkolójában pihenő gyerekek sem voltak messze.

A Dabarski kukoviban tett első látogatásunk során két csúcsot másztunk meg és mindkettő más miatt volt érdekes. A Ljubičko brdot egy igazán combos emelkedő végén értük el. A hosszan elnyúló füves gerincéről a nagyszerű panoráma nyílt. Az onnan lefelé vezető szakasz és a Kiza már más arcát mutatta a térségnek. Nem a meredekség okozott nehézséget, sokkal inkább a terep változatossága és a sziklás felszín. Ugyanakkor a Kiza-t sem szabad annak kihagyni, aki erre jár. Kétség kívül mélyebben is bele lehet hatolni a Dabarski kukovi világába, de ismerkedésnek nagyszerű volt ez a nap. Már tudjuk, hogy autóval könnyen elérhető a Filipov kuk, vagy a Stupacinovo melletti esőbeálló. Vízről itt is gondoskodni kell előre, mert az említett forráson kívül más vízvételi hely nincs. Első Közép-velebiti túránk után megállapítottuk, hogy a hegységnek ez a része egyszerre idézi a száraz és mediterrán Paklenica vidékét, illetve az Északi-Velebit erdőkkel körülölelt füves-sziklás csúcsait.

bijele stijene map

Kapcsolódó honlapok: croatia.hr