A két legkönnyebb út a Bjelolasica-ra

Gorski kotar, gyalogtúra, Horvátország

A Bjelolasica hegy legmagasabb csúcsát, a Kula-t 2021-ben kétszer másztuk meg. Nyáron Vrelo falucska felől, azaz keleti irányból, október végén pedig a Samarski stijene sziklái felől, azaz nyugatról. Az utóbbi útvonalat még nyáron terveztük meg azért, mert szerettük volna megmutatni a gyerekeknek a gerincről nyíló csodálatos kilátást. Úgy voltunk vele, hogy a keleti irány túl hosszú és nehéz a legkisebbeknek, ráadásul a korai sötétedésbe sem fér bele az oda-vissza út. A következőkben az őszi mászáskor szerzett tapasztalatainkat fogom ismertetni.

A Bjelolasica megközelítése

A szállásunk ezúttal is Jasenak faluban volt, nevezetesen a Kula-hoz címzett nyaralóban, melyről tökéletesen rá lehetett látni a hegy délkeleti oldalára. Maga a Kula-csúcs onnan – és egyáltalán Jasenak környékéről – nem látszik, csak a Bjelolasica hatalmas tömbje magasodik a környék fölé. A hegyet a már többször megjárt Jasenak–Mrkopalj erdei útról közelítettük meg. A makadámút egészen jó állapotú, csak azon kellett izgulni, hogy ne jöjjön szembe senki a szűkebb szakaszokon. Mintegy 11 kilométert döcögtünk felfelé a Bjelolasica felé vezető lehajtóig, mely a 13. kilométernek nevezett parkolótól még nagyjából 1000 méterre van. A 7. és a 13. kilométer a Jasenak–Mrkopalj út egy-egy pontját jelöli, előbbitől a Fehér sziklák, utóbbitól a Szamari sziklák érhetőek el, de az rejtély, hogy honnan számolják kezeket a kilométereket. Mi legalábbis nem igazán jöttünk rá a megoldásra.

A Velika Kapela-hegység egyfelől igen vadregényes és turisták által kevéssé felkapott, másfelől viszonylag gazdagon szövik át jó minőségű erdészeti utak, melyeken nem csak a fakitermelés zajlik, hanem kiválóan lehet bringázni és túrázni. A parkolóként választott útelágazástól mi is egy ilyen murvás úton indultunk el (1090 m). A hegységben elég sok régi és néhány újabb útba igazító tábla is van. Ezen a ponton a feliraton két óra menetidő szerepelt Bjelolasica-ig. Ezt a számot kevésnek gondoltuk, legalábbis a csúcsig. Igazunk is lett, mert a hegy lábáig tartó út kényelmes tempóban nagyjából 120 perc volt, onnan a menedékház további 50 perc, majd a Kula csúcsa újabb 20 perc.

kk_kiza

A túra hossza: 13 km
Kiindulási pont: Sungerski lug / 1100 m
Legmagasabb pont: Kula, Bjelolasica-hegy / 1534 m
Szintemelkedés: 430 m
Egy meredek emelkedő, tiszta időben gyönyörű kilátás, szeszélyes időjárás.
Vízvételi lehetőség esetleg a menedékháznál a csúcs közelében ciszternából

A Bjelolasica keleti oldala a szállásunkról – a legmagasabb része innen nem látszik a hegynek

A Bjelolasica keleti oldala a szállásunkról – a legmagasabb része innen nem látszik a hegynek

Bemelegítés a hegy lábáig

A hegyig vezető út nagyjából három szakaszra bontható. Az első 400-500 méter szinte nulla szintemelkedéssel kanyargott az elegyes erdőben, majd egy nagyobb kiszélesedésnél (vélhetően itt tudnak megfordulni a faszállító autók) egy mély völgy oldalában vezetett az út, meredeken felfelé. A kaptató azonban nem tartott sokáig, hamarosan felértünk egy hágóra, ahonnan enyhe lejtő következett és néhány perc ereszkedés után kiértünk egy széles, füves tisztásra, melyet színes fák öleltek körül (1.5 km, 1200 m). Mielőtt azonban átvágtunk volna a réten, bőségesen csipegettünk a puha szőnyegként elterülő vörös áfonya bokrokról. A kék áfonya íze kétség kívül jobb, mint a kissé túlérett vörös áfonyáé, de ennek is nagyon örültünk. Ám főleg az dobott fel minket, hogy az eszelőssé erősödő szél szét-szét fújta a komor felhőket és egyre többször szaladt végig a melegítő napsugár a mezőn.

A tisztáson átvezető ösvényt egy csíkosra festett vascső jelezte, de kicsivel több idő alatt meg is kerülhető a terület a szélén futó úton. A rét túlsó felén ismét makadámúton folytattuk a túrát. Alig 50 méter múlva becsatlakoztunk egy másik erdészeti útba, melyen újabb fél kilométert gyalogoltunk a hangulatos völgyben az újabb elágazásig. Itt a jelzés jobbra vezetett minket a fák közé. Egy magányos favágó jött szembe, és nem sokkal később szembesültünk is a délelőtti munkájának eredményével. A jókora bükkök és fenyők, amiket ő és kollégái döntöttek, a jelzett utat keresztezték. Átmásztunk a nem várt akadályon és továbbra is az erdőben haladva, érdemi emelkedés nélkül értünk egy a Bjelolasica lábát jelentő erdészeti úthoz. Ezen – a térkép alapján – a Bjelolasica sípályáihoz, illetve a másik irányba (észak felé) Mrkopalj-ig lehet eljutni (3. km, 1170 m). Mi azonban nekivágtunk a hegynek.

Hangulatos tisztás a Velika Kapela közepén

Hangulatos tisztás a Velika Kapela közepén

 

Meredeken a menedékházig

A mászás első része a meredek emelkedőn igazán nehéz volt, főleg egy 20 kilós gyerekkel a hátamon, de a kisebb terhet cipelő tizenévesek is panaszkodtak. Ez az első szakasz tulajdonképpen telibe kapta a hegyet, nem az oldalában haladt az ösvény, hanem toronyiránt felfelé, így aztán masszívan 20% feletti meredekségről volt szó. Csak nagyjából féltávtól fordultunk el hol balra, hol jobbra. Az őszi levelek beborították a kijárt utat, de a kissé kopott fára festett jelek alapján egészen jól lehetett tájékozódni. A hegynek ez az oldala egy cseppet sem lankásabb, mint a nyáron bejárt útvonal, azonban ezen a nyugati oldalon szinte egyáltalán nem kellett kövek között egyensúlyozni, így mindenképpen egyszerűbb volt a mászás.

A Jakob Mihelčić menedékház közvetlenül a gerinc alatt áll 1460 méteres magasságon, ott, ahol az erdő hirtelen átadja a terepet a sziklás-füves gerincnek (4.2 km). A házat nagy örömünkre nyitva találtuk. Pontosabban első lépésben a három részből álló fémajtó riglijeit kellett kinyitni, majd a zöld bejárati ajtót. A pecsét közvetlenül az ajtófélfa mellé van a falba építve. A ház különlegessége az apszis-szerű homlokzat, ahonnan szép időben remek kilátás nyílik a völgyre. Nekünk azonban nem volt szerencsénk. A sűrűn gomolygó felhők a hegy gerincén buktak alá. Egy forró kávé után a hat év fél éves Natália vállalkozott egyedül arra, hogy eljön velem a Kula csúcsra, de az első 50 méter után, közvetlenül a gerincre való felérkezéskor ő is a házba való visszavonulás mellett döntött. Egyrészt rájött, hogy igen hideg szél fúj odafent, másrészt találtunk egy kisebb hófoltot, amiből nagy lelkesen le akart cipelni egy adagot a házban melegedő testvéreinek. Én még elbotorkáltam a Kula töredezett betonoszlopához (5. km, 1534 m). A nagyszerű kilátás helyett a felhőt és a szelet élvezhettem. A környező vidékből semmi sem látszott, csak a hegy nyugati lejtőire lehetett rálátni. Irigykedtem, mert odalent ragyogóan sütött a nap.

A Jakob Mihelčić menedékház

A Jakob Mihelčić menedékház

 

Vissza a hegy lábához

A házba való visszatéréskor azt javasoltam, hogy próbálkozzunk meg egy másik úttal lefelé, abban a reményben, hogy kevésbé lesz meredek és új területeket is felfedezhetünk. Az északnyugat felé induló útvonal a menedékház pottyantós WC-je mellett indult és gyengén ereszkedve haladt a gerinccel párhuzamosan. Húszpercnyi séta után elértünk egy elágazáshoz, mely közvetlenül a Kula csúcs felé vezet. Mi azonban jó tempóban haladtunk lefelé. Az idő egyre jobb lett, a terep pedig egészen barátságos. Megállapítottuk, hogy ezen az úton lehet a legkönnyebben feljutni a hegyre az eddig megjárt négy útvonal közül, azonban autóval ezt csak Mrkopalj felől lehet elérni – onnan sem túl egyszerűen. Létezik még egy ötödik útvonal is, mely északnyugati oldalról halad a gerincen felfelé – egyszer talán azt is bejárjuk.

Az 1230 méteren lévő erdészeti utat nem sokkal a 7. kilométer megtétele után értük el. Innen a köves út és a jelzett út párhuzamosan haladt a völgy felé. A gyerekek a kicsivel rövidebb makadámút mellett döntöttek. Elég gyorsan leértünk a Bjelolasica lábánál kanyargó erdei úthoz, most azonban nem balra, hanem jobbra, azaz északnyugati irányba kanyarodtunk, hogy egy kisebb kerülőt megtéve térjünk vissza az áfonyás mezőre. Így egyfelől kikerültük a favágók által épített akadályt, másfelől a Vrbovska poljana-t érintve (9. km, 1170 m) egy egészen furcsa objektumba botlottunk.

Már messziről jól látszott egy piros traktor, némi faépítmény, fél tucat zöld konténer és egy zöld gyalogos híd a fák ölelésében. Közelebb érve némi betonozást, egy újabb hidat és fából készült palánkokat találtunk, illetve két fémszerkezetet. Utóbbi formája elárulta, hogy ez az objektum egykoron egy biatlon pálya lehetett. A fák között kivehető volt a sífutó nyomvonal is, de látszólag a helyet már rég magára hagyták, miként a Vrelo feletti nagyszerű sípályát is. Az interneten azonban találni lehet néhány olyan forrást, miszerint a Begovo Razjdoljétől 7 kilométerre fekvő Vrbovska poljana északi síközpont fejlesztése rendkívül fontos a Mrkopalj-i önkormányzat számára, mivel az ország egyedülálló módon ezen a területen akár öt hónapig is van hó. Hát ebből a fejlesztésből kevés látszott 2021 októberében.

A sípályától 2.5 kilométert kellett gyalogolni az áfonyás mezőig, majd onnan egy rövid kaptató és egy valamivel hosszabb ereszkedés következett az autóig. A túra teljes hossza 13 kilométer volt, melyet 6.5 óra alatt tettünk meg. Az útvonal a Bjelolasica-ra való mászást egyetlen említésre érdemes emelkedőt tartalmazott. Aki gyerekekkel nem meri bevállalni a Kula-t, az kihagyhatja és akkor csak egy szép és könnyű erdei sétát tesz a Velika Kapela rengetegében. Szép időben azonban a Bjelolasica kihagyhatatlan, mert a körpanoráma mesés. Erről a nyári túránk kapcsán írtam részletesebben.

Túl a nehezén – szép időben mindenkinek jobb lett a kedve

Túl a nehezén – szép időben mindenkinek jobb lett a kedve

Konklúzió

A horvát hegyvidék ezen része különösen izgalmas. Egyfelől azért, mert rendkívül vadregényes a táj és dús a vegetáció. De arra is fel kell készülnie a túrázóknak, hogy az időjárás rendkívül változékony. Nem csak október végén, amikor mi próbálkoztunk a nyugati oldal mászásával, hanem nyáron is. Autóval viszonylag egyszerűen be tudunk jutni a hegység mélyére. Az útvonalak nem túl hosszúak, de vannak nehezebben járható, meredek, vagy sziklás szakaszok. A nehézségekért kárpótlást nyújt a szinte érintetlen környezet és, ha szép időnk van, akkor még a szép kilátásban is lehet részünk. Persze vizet erre a hegyre is bőven kell vinni, mert a hegyen nincsenek források, egyedül a menedékházak ciszternáiban bízhatunk, ha minden vizünk elfogy.

bijele stijene map