A Panos csúcsra bringával

Horvátország, Közép-Velebit, Velebit

A Panos a Velebit középső részének egyik legdéli csúcsa, ahonnan nagyszerű kilátás nyílik az Adriára, Pag szigetére és a hegység déli részére. A megközelíteni több napos túrával lehet a közép-velebiti autóút, azaz Baške Oštarije felől, vagy a tengerpartról, Tribanj falu irányából. A harmadik lehetőség egy régi makadámút, mely Goszpics felől kanyarog a hegység szárazföld felőli oldalán. Ezen az autóval is járható úton tekertem fel megnézni a Panosról feltáruló kilátást és a romos katonai állomást.

Rizvanušaból a hágóig

A közel 17 kilométeres felfelé vezető út Rizvanuša falucskából indul. A Goszpics belvárosától 10 km-re lévő faluba a Karlobag felé vezető Tereziana útról kanyarodtam le egy éles balkanyarral, majd átmentem egy kis hídon és már ott is voltam a Rizvanuša City-re keresztelt kalandpark parkolójában. Leraktam a kocsit és átugrottam a bringára. A kalandparkban épp belga turistákat pakoltak fel quadokra. Kicsit aggódtam, hogy ott fognak mellettem fel-le dübörögni az erdei úton, én pedig nyelhetem a port, de aztán ez elmaradt, a délutáni bringázás során egyetlen lélekkel sem találkoztam.

Az út első két kilométere az egyutcás, néhány tucat házból álló falucskán keresztül vezetett át. Jobb oldalon végig jól látszott a Velebit Lika-síkságból meredeken kiemelkedő tömbje. A falu végén hirtelen elfogyott az aszfalt, de a murvás út lapos maradt, és kiszélesedett. A gödrök néhány percig tartó kerülgetése után már látszott, hogy elkezdődik a hegymászás. Egy tábla jelezte, hogy balra letérve lehet feljutni a Visočica-ra, mely a Velebit egyik legszebb panorámáját kínálja azoknak, akik felmásznak az 1603 méteres csúcsára. Ez combos mászást jelent, hiszen Rizvanušatól 1000 méternyi a szintemelkedés.

kk_kiza

A túra hossza: 36 km
Kiindulási pont: Rizvanuša / 570 m
Legmagasabb pont: Panos / 1226 m
Szintemelkedés: 880 m
Egy hosszabb és egy rövidebb emelkedőből álló túra, a hegytetőn katonai épület romjai és látványos körpanoráma.
Vízvételi lehetőség nincs.

Rizvanuša bájos üdülőfalú a Velebit tövében

Rizvanuša bájos üdülőfalú a Velebit tövében

Én azonban a Panosra igyekeztem eljutni, így maradtam a mészkőtől fehér és poros úton, ami egy kanyarral később már 10% feletti meredekségre váltott. Az első 500-600 méteren az út minősége rossz volt, a víz kimosta a nagyobb kövek közül az apróbbakat. Néhány kanyarral később azonban egészen elfogadható lett a terep. Itt tűntek fel az első táblák, melyek az aknaveszélyre figyelmeztetik a túrázókat. A jelzett utakról elméletileg nem érdemes letérni, bár a Velebit nagy részében már felszámolták a taposóaknákat. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az élénk erdőgazdálkodás, melynek nyomai felfelé elő-előtűntek.

A mászás következő szakasza viszonylag unalmasan telt. A meredekség folyamatosan 10 százalék körül volt, de érdemi kilátás csak kilométerekkel feljebb nyílt Goszpics irányába. Az eseménytelen erdei kaptató tehát kevés érdekességet kínált. Ezek közül az első egy jobbkanyarban feltűnő oszlopszerű épület volt, amely közelebbről egy kétszintes, kibelezett őrbódénak tűnt, rajta pedig felirat volt és nyíl mutatott a túloldali fák irányába, hogy valahol arra van a Visočica. Nem láttam turistajelet és nem is ajánlom, hogy valaki innen induljon neki a csúcsnak, hiszen valamivel feljebb és néhány kanyarral távolabb már jól kitáblázott a hegycsúcs felé vezető, balra leágazó út, melynek elején egy felhajtott ócska sorompó állt.

Nem tértem le, a maradtam Panos felé vezető, a jobbra forduló úton, bár egyetlen tábla vagy felirat sem jelezte az úti célt. Innen indult az a szakasz, amitől előzetesen a legjobban tartottam. A következő kilométereken újabb 300 méternyi szintet kellett megmászni, de a meredekség elmaradt az előző szakasztól. Több éles visszafordító követte egymást. A legutolsónál egy irtás remek alkalmat adott a visszatekintésre. A kanyargós szakasz végén láttam az első medvekakit, de viszonylag réginek tűnt, szóval nem aggódtam túl a dolgot.

Aknaveszély a környéken

Aknaveszély a környéken

 

Leágazás a Panos felé

Az elágazást, azaz a Panos felé vezető régi utat egy jobb oldali fára szögezett tábla jelezte. Az eddig enyhén emelkedő makadámút egy igen köves és meredek, csak terepjáróval járható erdei útba váltott. Itt kezdődött a mászás kegyetlen szakasza. A meredekség mellett nehézséget okozott az út minősége is: a két keréknyom egyre kövesebb lett, a köztük lévő füves rész pedig kerékpárral még nehezebben járható. Egy tábla jelezte, hogy továbbra is lehetnek errefelé aknák, ezért nem ajánlott a belépés. Itt azonban nem lett volna értelme visszafordulni.  A Panosról már sok képet láttam, ráadásul olyanokat, amiken autóval vagy motorral jutottak fel, így egyáltalán nem aggódtam. Azért sem, mert a Velebiten áthaladó különféle futó- és túraversenyek egyik állomása a Panos szokott lenni. Szóval inkább marketingfogásnak tűnt a nagy aknaveszély tábla. Persze az úton túl, a fák között ettől még lehetnek taposóaknák, hiszen errefelé intenzív harcok dúltak a délszláv háborúban.

Szenvedés a csúcsig

A következő szakaszt egyre inkább a szenvedés jellemezte. A bükkfák egyre ritkábbak lettek, balra szép kilátás nyílt a környező hegyekre és itt-ott már a tenger is látszott, de továbbra is meredek, köves úton kellett tekerni. Aztán következett egy kanyargós rész három visszafordítóval és már ott is álltam egy éles balkanyar előtt, ahol egy alaposan összefirkált tábla jelezte több nyelven, hogy itt nem lehet fotózni, mert katonai területre érkeztem. A kicsit könnyebb, laposabb út egy gerincen vezetett tovább, balra egy nagyobb kiszélesedés következett, aztán a gerincút kissé jobbra fordulva kanyarodott a sziklás csúcs irányába. Előbb áttekertem egy kővel szegélyezett szűkületen, aminek sziklás oldaláról mindkét irányba turistautak indultak (jobbra a Šugarska duliba felé, balra a Stapina csúcs és az alatta lévő Tatekova koliba menedékház irányába.

A katonai épület romjai a parkoló felől

A katonai épület romjai a parkoló felől

 

A Panos panorámája

Az utolsó szakasz inkább lehangoló volt, mint örömteli. Nem csak azért, mert elfogyott az erőm és későre járt, hanem azért is, mert a Panos csúcsa nem makulátlanul felemelő, inkább bizarr látványt nyújt az arra  tévedőknek. Az elhagyott katonai állomásra vezető út drótkerítését egy vasbeton garázsba hajították rozsdásodni. A szétmálló vasbeton oszlopok az út bal oldalán sorakoztak. A sormintát egy budira emlékeztető őrbódé romja zárta. A kiszélesedés végében egy garázsszerű betonkocka, jobbra pedig az egykori katonai objektum romos épülete fogadott.

Az épület előtt egy nagyobb murvás parkolóból indult a csúcs irányába vezető lépcsősor. A házat oldalról megkerülve lehet feljutni a több kilátópontból álló hegytetőre, ahonnét tényleg lenyűgöző a körpanoráma, ám a betonbunkerek és a romos épületegyüttes erősen rontja az élvezeti értéket. Ennek ellenére a Panos erősen ajánlott a Velebit rajongóinak, mert semmivel sem összehasonlítható például a Veliko Rujno fennsík felé a kilátás.

Sok időm nem volt felfedezni a helyet, mert elég későn indultam és az elképzeltnél lassabban értem fel a Panosra. Mivel szerettem volna még naplemente előtt leérni az autóhoz és tudtam, hogy vár rám egy kőkemény mászás is, ezért amilyen gyorsan tudtam, elindultam. A köves felső szakaszon a lejtős út ellenére sem lehetett eszeveszetten gurulni, mert egy esés esetén nem nagyon remélhettem gyors segítséget.

A hágóra visszavezető emelkedő kimerítő volt, de viszonylag gyorsan letudható, majd következett a Rizvanušaig tartó száguldás. A murvás úton – ellentétben a csúcs alatti szakasszal – elég jó tempóban lehetett gurulni. A falut még naplemente előtt elértem.

Dokumentumfotó a Panosról

Dokumentumfotó a Panosról

Panos – megéri vagy sem?

A Panosról sok fotót láttam korábban, de ezek nem adják vissza, hogy a csúcs hol és hogyan helyezkedik el a hegyen. Néhány videót is megnéztem az indulás előtt, de ezek valójában csak néhány szakaszt mutatnak be. Így aztán viszonylag keveset tudtam arról, hogy mi vár majd rám. Az út minősége a legtöbb helyen jobb volt, mint vártam. A felfelé vezető út 4 szakaszból állt. Az első egy rövid bemelegítés a kalandparktól a hegy lábáig tartott. Innen egy elég hosszú, de állandó meredekségű emelkedő következett a hágóig. Ennek az útnak főleg az első harmada volt nehéz, a Visočica felé vezető leágazástól elégészen tempósan lehetett haladni. A harmadik szakasz a hágótól a Panosra vezető régi katonai útig tartó lejtmenet volt. Ez egy igen látványos szakasz volt, szép kilátással a Velebit kisebb-nagyobb csúcsaira. A negyedik etap viszont nem volt sétagalopp.

Aki a Panosra szeretne feltekerni, annak érdemes egy egész napot rászánni a túrára. Aki jó erőben van, az tehet egy kitérőt a Visočica felé is, de azt érdemes tudni, hogy a két csúcsot nem köti össze kerékpárral járható alternatív útvonal (magyarul a Visočica oda-vissza komoly kitérő). A Velebit ezen része a turisták által kevésbé felkapott, sok jelezett útvonal nincs. Mint ahogy forrás, ciszterna vagy egyéb vízvételi hely sincs – kivéve a Visočica csúcs alatt menedékház ciszternáját, ami jókora távolságra van a Panostól.

Mindent összevetve egy remek hely a Panos, de messze nem a legszebb arcát mutatja a hegységnek. Ennek ellenére mindenkinek ajánlom a hegyet, aki szeret szép erdőben sokat tekerni és szereti a Velebit köves-kietlen-vadregényes világát.